Alkotmányellenes lehet az alapítványi kiszervezés

Közösen fordulnak az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz a közvagyon alapítványokba szervezése miatt. Azt szeretnék, hogy semmisítse meg a taláros testület az erről szóló törvényt.

Valóban ellentétes lehet az Alaptörvénnyel, ahogyan a kormány alapítványokba szervezte ki a közvagyon jelentős részét – nyilatkozta a Népszavának Bárándy Péter. A korábbi igazságügy-miniszter szerint mindez a magyar társadalom kifosztását jelenti, hiszen a köztulajdon mindenféle ellentételezés nélkül vált magántulajdonná, az állami vagyont ingyen adták át az alapítványoknak.

Bárándy szerint nem javít a helyzeten, hogy beleírták a törvénybe, a kiszervezett tulajdon később visszavásárolható, ugyanis így is csak a társadalom járna rosszul, hiszen amit ingyen elveszített, később csak pénzért vásárolhatná vissza.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös szerdai közleményében arról írt: az Orbán-kormány meglopta a magyar embereket, a magyar nemzetet. "Meggyőződésünk szerint ez nem csak végtelenül aljas tett volt, de sérti az Alaptörvényt is" - fogalmaztak. Ezért is kérik az Ab-tól a vonatkozó törvény megsemmisítését. Bárándy Péter szerint a közvagyoni jelleg ilyen formában történt megszüntetése a tulajdonhoz való alkotmányos jogot sértheti.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: az elmúlt tíz évben az Ab egy "szárnyaszegett madár" lett a sorozatos alkotmánymódosítások és a személyi kiválasztások következtében, így véleménye szerint már csak mérsékelten alkalmas arra, hogy az alkotmányosság őre legyen.

A parlament kormánypárti többsége április végén fogadta el azt a jogszabályt, amellyel ezermilliárd forintos nagyságrendben került át addig állami tulajdonban lévő vagyon – ingatlanok, részvények - kormányközeli vagy kormányzati szereplők által irányított alapítványokba.

A legnagyobb visszhangot a felsőoktatás "alapítványosítása" kapta: áprilisban 11 újabb állami egyetem fenntartóváltásáról (és ingatlanjaik átadásáról) döntött az Országgyűlés, így már 21-re nőtt azoknak a felsőoktatási intézményeknek a száma, amelyeket sok esetben a kormányoz lojális tagokból is álló alapítványi kuratóriumok irányítanak. De ugyanígy alapítványokba szerveztek ki földbirtokokat, kastélyokat, részvényeket és részvénytársaságokat is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek