Szervezetten figyelnek meg majd az állami cégeknél

Megfelelési tanácsadókat alkalmaznak.

Az állami cégeknél kialakítandó új ellenőri rendszerben fokozottan figyelik majd, hogy a cég szervezeti kultúrája megfelel-e a működésére vonatkozó etikai és jogszabályi elveknek, hogy a dolgozók a társaság elfogadott céljai szerint fejtik-e ki tevékenységüket, illetve a működés átlátható-e és nincs-e összeférhetetlenség - derül ki a Népszava cikkéből.

Minderre "megfelelési tanácsadókból" álló szervezeti egységet alakítanak ki. A megfelelési tanácsadó - aki lehet külső megbízott is - nem dolgozhat az általa ellenőrzött területen és nem tölthet be vezető posztokat a cégnél. A "megfelelési felelős" dolga többek között a helyes működést "sértő, korrupciós és visszaélésgyanús eseményekre vagy kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadása és kivizsgálása" is. A rendelet rögzíti, hogy a kormány az új szabállyal EU-kötelezettségét teljesíti.

Ugyanakkor az elmúlt közel egy évtized alatt nem lehetett olyan esetről hallani, amikor a közigazgatás belső ellenőrzési rendszere látványosan kiszűrt volna nagyobb visszaéléseket. Így tehát várhatóan az új szabály is leginkább csak az aktatologatást növeli majd állami cégeknél.

Fülbe
Lakihegy Rádió
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet