Államosítaná a MOL alapítványainak részvényeit a Mi Hazánk

A párt szerint "elfogadhatatlan, hogy állami befolyás megszerzése helyett a kormány inkább alapítványokon keresztül, ilyen iszonyatos mennyiségű pénzhez juttatja a saját köreit."

Kerüljenek állami kézbe a MOL NER és kormányközeli alapítványainak részvényei - írja közleményében a Mi Hazánk Mozgalom.

"A MOL-Új Európa Alapítvány, amelyet a MOL a magyar állammal közösen hozott létre 2021-ben és amelynek a vezetői közt van többek között dr. Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC), melynek kuratóriumi elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója, illetve a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány (MUC) Hernádi Zsolt vezetésével, együttesen 67,2 milliárd forint osztalékot zsebeltek be 2025-ben" - áll a közleményben.

A Mi Hazánk szerint ez a 30%-nyi részvénycsomag a mai árfolyamon is körülbelül 30-50 milliárd forintot ér, ami éves szinten az osztalékokból dupláját termelné ki az egyszeri vételárnak, és állami tulajdonba kerülve jelentős bevételt jelenthetne a költségvetésnek.

A párt azt követeli a magyar kormánytól, hogy "ne az emberek kifosztására szövetkezzenek, hanem tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a magyar államnak minél nagyobb befolyása és kontrollja legyen a MOL vezetésében, működésében, illetve, hogy az említett alapítványok részvényei állami kézbe kerüljenek."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet