A 31 éves Steven Frayne, vagy, ahogy mindenki ismeri Dynamo, tévés műsorába forgatott, amikor az érdeklődők leleplezték. Ahogy a Daily Mail is írja, a bűvész Londonban, Európa legmagasabb felhőkarcolóján lebegett. Ezzel a mutatvánnyal nyűgözte le közönségét, egészen addig, amíg a biztosítókötelek láthatóvá váltak. Az eset után persze, hogy negatív kritikát kapott, többek szemében csalóvá vált.
Dynamo a mutatvány előtt egy jótékonysági szervezet tagjaival, gyerekekkel, élvezte a kilátást majd ennél kicsit többre vágyott. Twitter oldalára fel is töltött egy képet a felhőkről „Jó a kilátás innen, nézzetek fel” címmel. Ekkor már rajongók és érdeklődők hada lepte el az utcát, az eget, vagyis az ott lebegő embert csodálva. Előkerültek a fényképezők, kamerák és a modern technikának köszönhetően még a biztosítókötelek is láthatóvá váltak, amelyek a bűvészt segítették legújabb mutatványában. Persze az internetet rögtön rágalmazó kommentek és képek lepték el, melyben a csalónak nevezik és állítják, hogy a köteleket még szabad szemmel is látni lehetett.
Dynamo nagyapja unszolására kezdett el bűvészkedni még tizenévesen. Az első trükk, amit megtanult, hogy hogyan növeljen a súlyán, így amikor a helyi vagányok fel akarták kapni, és nem tudták megmozdítani, rémülten rohantak el. Ennek híre ment előbb az iskolában, majd máshol is. A sztár mutatványaiban azóta már több híresség is asszisztált, és olyan projekteket tudhat maga mögött, mint a Temzén való átsétálás, vagy egy emeletes busz mellett való lebegés.
És hogy reagál a vádakra az, akinek csak az Egyesült Királyságban több mint harminc millió nézője van? Egy újabb, kissé cinikus Twitter üzenetben közölte, hogy imádja a találgatásokat és a dolgok nem mindig azok, mint aminek tűnnek. Szeptember 4-én pedig, új műsorában minden kiderül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!