Kirúgták a Kisalföld főszerkesztőjét

Andy Vajna munkához látott.

Nemrég írtuk Nem egy nyugdíjas állás Vajna újságjánál dolgozni 2017. October 18. 11:38 , hogy Andy Vajna megvált a Bors két vezetőjétől. A bulvárlaptól Szekeres Tamásnak, az eddigi főszerkesztőnek, és Sal Endrének, az Aktuális rovat szerkesztőjének kellett távoznia.

A 24.hu azóta kiderítette, hogy Vajna két másik lapjánál, a Kisalföldnél és a Délmagyarországnál is hullottak a fejek.

A Kisalföld főszerkesztői, kiadóvezetői feladatait Garamvölgyi Imre látja el, az eddigi főszerkesztő-kiadóvezető Nyerges Csaba közös megegyezéssel távozik a Lapcomtól. A Délmagyarország új főszerkesztőjének, valamint kiadóvezetőjének Bonifert Gábort, helyettesének Gidró Krisztát nevezték ki. A lap eddigi főszerkesztője, kiadóvezetője Kóti Zoltán és főszerkesztő-helyettese Szögi Andrea közös megegyezéssel távozik a cégtől

- írja a lap.

MTI / Komka Péter

A Kisalföld, a Délmagyarország és a Bors kiadóját néhány hete kebelezte be Vajna, Mészáros Lőrinc segítségével. A Lapcom kiadó vételéhez szükséges forrásokat ugyanis az MKB Bank hiteléből biztosították, a bank többségi tulajdonosa pedig a felcsúti polgármester.

(Forrás: 24.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet