Ne is fussunk udvariassági köröket és kezdjük azzal, hogy már Ádám és Éva is dubra nyomták az Édenben, amikor éppen eresz el a hajamat hangulatba kerültek a hétvégére! A tegnapi buli egészen egyszerűen jó volt. Pedig-pedig szegény elektronikus tánczenészeket az ágon kívül még azért húzta pár dolog. Nem feltétlenül fontossági sorrendben például az, hogy zúzós rock zenekarok társaságában, konkrétan mondjuk Supernem után negyedórával, egy eddig nem nagyon volt háromnapos fesztivál zárásaként került rájuk a sor. (Csak magunk között legyen szólva: Animáék nekem bőven rockosabban és főként élvezhetőbben szóltak...)
Aztán, ugye, megjött a rosszidő. Ami kiesen konzervatív és decens városunkban egyenértékű azzal, hogy inkább sokan otthon maradnak. Na, a sátrat a koncert végére sem vitte el a fejünk felül a viharos szél - pedig próbálkozott becsülettel, meg a vizes fű is eléggé hideg lett már 10 óra magasságára. És hát ne kerülgessük: a legutóbbi korszak elektro-popos, szinti alapokra hangszerelt dalai sem az Anima legütősebb dolgai közé tartoznak. Bár van rajta vagy fél tucat jó ötletre építő darab, összehatásában mégis valami, amúgy élvezhető és a kortárs hazai termés átlaga fölé növő, de talán kicsit túl semleges és túlságosan egymásra hasonlító popzenék ezek.
Power of joy
Magam kicsit féltem a hangosítástól, mert (bocs, Zsolti:) az eddig általam végig élvezett (amúgy nem nagyon számos) Anima-fellépésnek ez azért Achilles-sarka volt majdnem minden alkalommal (sok a basszus és nem is mindig szól jól, hidd el:). Most viszont minden baljós előjel és előítéletem ide vagy oda, a buli az első pillanattól az utolsóig pörgős és élvezetes szeánsz volt. (Ahol a kedvünket még az sem tudta elrontani, hogy koncert előtt a keverőnél mindketten elsirattuk a Barcelona idei bajnoki évét.) Az új daloknak és minden előkerült régi kedvencünknek (pl. The power of joy, Engedj el!, ’68, Csinál sok-sok gyermeket!) kifejezetten jót tett az újrahangszerelés.
A fene se tudja jól és szabatosan megfogalmazni az elektronikus zenei szcéna tolvajnyelvén, hogy mitől, de jól szóltok - ha egyik-másik kedvencemre elsőre alig is ismertem rá. Uralkodó volt a basszus vagy basszust imitáló szintetizátor-alap és a dob hol lüktető, hol dübörgő, hol valami törzsi rítusok ritmusait idéző folyamatos hullámzása. Ami amúgy nem csak a színpad előtt örömködőket, hanem magukat a zenészeket is belülről támadó ugrálási és mozgási kényszerrel töltötte el. Mindehhez jött (én speciel ezt szerettem tegnap a leginkább) a klasszikus gitárhangzás fémessége és csilingelése, másfajta ritmusa. Ez pedig megfejelve Fanni hol csajos, hol dacos-kemény és végi energikus hangjával és dinamikus jelenlétével, és nyakon öntve a legrafináltabb és néha persze hatásvadász elektronikai effektezéssel, visszhanggal és miegyébbel.
Itthon vagytok itthon
Szóval jó ez így! Bennem például minden kételkedést elmostatok tegnap, hogy az Anima mostani korszaka is élvezhető annyira, mint a zenei rétegek keveredésének finomságaiból és elektronikával ötvözéséből előállt eredeti-hajdani „multikulti” Anima-hangzás. Fotós kollégámmal éppen arról beszélgettünk hazafelé, hogy mennyire animásak vagytok ma is - csak már másképp. Ezt meg amúgy olyanok is megerősítették mellettem állva, akik ezt sokkal avatottabban ítélhetik meg: Szabival vagy Németh Tamással összenézve néha elismerően bólogattunk vagy csettintgettünk a bő egy óra alatt. Nekem próféták voltatok tegnap este. Ami szombathelyi gyökerű zenekarként, tudjuk, idehaza nem is olyan könnyű dolog...
(Utólagos elnézést mindazoktól, akiknek furcsa vagy kifejezetten idegen egy koncertbeszámolótól a fenti személyes hangvétel és azt esetleg bizalmaskodónak érzik. A zenekarvezetővel egy generációhoz tartozván, valamikori főiskolai csoporttársaként és az évek alatt különféle ügyekben együtt dolgozva, nem tudok máshogyan beszélni, ha az Animáról van szó. Büszke vagyok például arra utólag is, hogy a 001-es sorszámot viselő, akkor még csak kazettán terjedő anyagukat az 1990-es évek közepén rongyosra játszhattuk a főiskola Örökmozgó Művészmozijában... Az ilyen közvetlenebb viszony, vagy ha az ember ott volt az emlékműves, csónakázótavi szigetes és az első mozis koncerteken, legalább annyira hozzátartozik az Anima Sound Systemhez való viszonyunkhoz itt, Szombathelyen, mint hogy mit gondolunk-érzünk a zenéjüket hallgatva...)
