Armin Laschet lett a CDU elnöke

Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke vezeti mostantól a nagyobbik német kormánypártot.

Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnököt választották szombaton a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökévé a leköszönő Annegret Kramp-Karrenbauer helyére.

A pénteken kezdődött kétnapos online kongresszuson a merkeli politika folytatását hirdető Laschet 521, a hagyományos konzervatív politika hívének számító Friedrich Merz 466 szavazatot kapott, a harmadik jelölt, a környezetvédelmet zászlajára tűző Norbert Röttgen pedig a voksolás első fordulójában kiesett.

Elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy - az elmúlt csaknem két évtized hagyományaival szakítva - egyáltalán nem biztos, hogy a pártelnök egyben a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje is lesz a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon. Erről csak később születik döntés.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek