Tahitótfaluban átszakadt az ideiglenes, második gát, amit az állandó gát elé húztak fel. A faluban már 50 ház vízben áll, ha az állandó gát sem bírja, az egész falu víz alá kerülhet. A második gát megépítéséről az önkormányzat döntött, azt remélték, így újabb területeket tudnak megvédeni.
A falu minden lakosa a védekezésen dolgozik, többen is szervezetlenségre panaszodnak, egyikük a hvg.hu-nak kijelentette, vagy homokszák nincs, vagy homok.
A 12-es főút Vác és Verőce közti szakaszán még tegnap csapott át az ár, az utat lezárták. A 11-es főút Szentendréről a Dunakanyarba tartó szakaszát egyirányúsították, jelenleg csak a főváros irányába lehet közlekedni, de éjféltől teljesen lezárják az utat. Ma délután kettőtől a bicikliutakat sem szabad használni a Dunakanyarban.
A fővárosban megdőlt a Duna vízszintjének rekordja, a 2006-ban mért, eddigi legmagasabb 860 cm-es értéket szombat délután átlépte a vízszint. A szakemberek szerint az ár nem éri el a 9 métert, a jelenlegi helyzet szerint 920 cm-es vízszintig meg tudják védeni a várost.
Hétfőig a Lánchídon és annak két hídfőjében, valamint a Margit hídon kikapcsolják a köz- és díszkivilágítást, a Királyok útján viszont hétfőig folyamatosan működni fognak a köztéri lámpák.