Tilos a vízitúra, áradnak a folyók

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója.

Csütörtökön a déli órákig a Rába vízgyűjtő területére változó intenzitással ismét jelentősebb csapadékok hullottak. Területi átlagban 10-20 mm esett, a nagyobb mennyiségeket a határ menti részeken mértek.

Lehet még eső

Szerdán késő estétől csütörtökön a déli órákig a Mura vízgyűjtő területén is váltakozó intenzitású, de folyamatos volt a csapadéktevékenység. Ebben az időszakban (12 óra alatt) nagymennyiségű, 45-90 mm csapadékot regisztráltak a műszereink a térségben (Bajánsenyén 45 mm, Tormaföldén 77 mm, Rédicsen 90 mm eső esett).

A meteorológiai előrejelzések szerint pénteken napos és erősebben felhős időszakok váltakoznak, késő délutántól viszont a Dunántúlon egyre több lesz a felhő. Estefelé helyenként zivatar is kialakulhat. Területi átlagban 5 mm alatti csapadék várható, de lokálisan több is hullhat. Szombaton reggel is lehet szórványosan zápor, majd napközben délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet és megszűnnek a záporok. Vasárnaptól már jobbára száraz idő várható, sok napsütésre lehet majd számítani.

Készültség van a Rábán

A szerdai csapadékokból képződött, egymásra futó, több árhullám Szentgotthárdnál tegnap tetőzött 274 cm-el. Ezt követően intenzíven apadni kezdett a víz szintje, de az újabb csapadék hatására a kora délutáni órákban leállt az apadás. Néhány órás stagnálást követően ismét apadni kezdett. Jelenleg is ez a tendencia jellemző a Rába ezen szakaszán. (A ma reggeli vízállás már csak 76 cm volt). Az I. fokú árvízvédelmi készültséget pénteken reggel megszüntettük.

A Rába folyó Körmendnél még lassan árad, péntek hajnalban a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság II. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el. A reggeli vízállás már megközelítette a 4 méteres vízszintet. A tetőzést a vízügyi szakembereink délutánra várják, s számításaik szerint lassú lesz a víz apadása. A Csörnöc völgyben Körmendnél ma, a reggeli órákban megjelent a víz. Körmend alatt völgyi elöntésre számítunk. Igazgatóságunk hidrológusainak becslése alapján Sárvárnál az árhullám már fokozat alatti vízállással fog levonulni.

Körmend alatt völgyet önthet el a víz

Igazgatóságunk gátőrei és vízügyi szakemberei az érintett szakaszokon továbbra is járőr és figyelőszolgálatot tartanak, a vízmércék leolvasása a fokozatok előírásainak megfelelően történik. A zsilipeket Körmendnél továbbra is zárva tartjuk. Folyamatosan tájékoztatjuk az erőművek üzemeltetőit és az önkormányzatokat, s állandó kapcsolatban állunk a katasztrófavédelem munkatársaival is.

A Rábán levonuló jelentős árhullám miatt a vízitúrázás továbbra is életveszélyes, ezért tilos! Az árvíz miatt a folyóparton (árterületen) való tartózkodást sem javasoljuk.

A patakok is áradnak

A lehullott csapadékok hatására kisebb árhullám indult el a Murán. Radgonánál és Muraszerdahelynél már tetőzött az árhullám, Letenyénél még lassan árad a folyó, de várhatóan fokozat alatti vízállással fog tetőzni.

Az esőzés következtében a Kebele és Kerka vízfolyásokon intenzív árhullámok indultak el, ezért szükségessé vált az árvíztározók üzembe helyezése. A Kebele tározó kiválóan működik, így jelentősen csökkenteni tudtuk a Kebele vízszintemelkedését. Ma reggel Zalaszombatfánál közel 230 cm-es vízállást mértünk. Rédicsnél az éjszakai óráktól stagnál a víz szintje.

Az Alsószenterzsébeti tározóban is folyamatos volt a víz tározódása. A Kerka Bajánsenyénél tegnap délután tetőzött, azóta majd 1,5 métert apadt a vízállás. E térségben is folyamatos védekezés folyik. Állandó figyelőszolgálatot tartunk, gátőreink folyamatosan ellenőrzik a zsilipek vízzáróságát is.

Továbbra sem javasoljuk a Murán sem a vízitúrázást!

Igazgatóságunkon állandó hidrológiai és vízkárelhárítási ügyeletet tartunk. Szükség esetén további tájékoztatást adunk ki.

Gaál Róbert
központi védelemvezető

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás