Használtuk, de minek? Több száz milliós bírság vár a csalókra.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a Covid-19 vírustól való félelmet kihasználva, a megfelelő engedélyek hiányában, valótlan ígéretekkel forgalmazta fertőtlenítőszerét.
Egy eljárás feltárta, hogy az „Antiseptic” vagy más néven „Antivirus” kézfertőtlenítők nem rendelkeztek sem uniós, sem magyarországi engedéllyel, így jogszerűen nem kerülhettek volna forgalomba. A hirdetések emellett megalapozatlanul ígértek védelmet a baktériumokkal és vírusokkal szemben.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Élelmiszer és vegyipari laboratóriumának vizsgálata alapján ugyanis a termékek semmilyen antibakteriális vagy antimikrobás hatással nem rendelkeztek – a nagy számú panasz alapján egyszerűen vizet tartalmaztak.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!