A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy államalapító Szent István ünnepe alakalmából tartandó rendezvények miatt az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe.
Szombathelyen időszakosan lezárásra kerül 2016. augusztus 20-án 9 óra 50 perctől, 2016. augusztus 20-án 11 óráig, a Szent István-szobornál tartandó megemlékezés idejére a Brenner Tóbiás körútnak a Nárai utca és a Gagarin utca közötti szakasza.
Sárváron lezárásra kerül 2016. augusztus 20-án 17 órától, 2016. augusztus 20-án 18 óráig a Batthyány utcának a Hunyadi János utca és a Várkerület utca közötti szakasza.
Körmenden időszakosan lezárásra kerül 2016. augusztus 19-én 17 óra 30 perctől, 2016. augusztus 19-én 22 óráig, a Szabadság tér és a Dr. Batthyány utca. Így a régi Rába-hídon sem engedélyezett az áthajtás az érintett időszakban.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!