Ausztrália halad a korral: fütyis játékoroszlánnal sokkolják a szülőket

Bár jót nevetett rajta az anyuka, mégis azért kampányol, hogy betiltsák a játék forgalmazását.

A hivatásos bloggerként dolgozó anya, Tanya Husnu – nem viccelünk, tényleg ez a munkája – még február elején döntött úgy, hogy elviszi állatkertbe gyerekeit. Ha pedig ez még nem okozott volna elég örömöt a gyerkőcöknek még egy jól ismert üzletbe, a Kmartba is elmentek, ahol mindhárman választhattak maguknak egy játékállatot.

A 3 éves Aylah egy vízilovat, a 4 éves ikerpár, Hakan és Osman pedig egy elefántot és egy oroszlánt választottak. Ez mind szép és jó, de a gyerekek kiszúrtak valami nem éppen megszokott dolgot az oroszlánon.

Tanya Husnu

Mindannyian nagyon örültek a játékoknak. Aztán az egyik fiú felfordította az oroszlánt és a lányom felkiáltott: 'Nézd anya! Az oroszlánnak fütyije van.' És elkezdtek nevetni

– mondta a 33 éves anya.

Tanya Husnu

Bár Tanya jót nevetett a gyerekekkel együtt, úgy gondolja, hogy nem éppen helyénvaló egy gyerekeknek szánt játékra péniszt rakni. Ezért pedig kampányba kezdett, hogy betiltsák a játék forgalmazását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű