„Az állatok nem mondják el, mi fáj – nekünk kell megfejteni”

Dr. Varga Bálint állatorvossal arról beszélgettünk, milyen szakmai döntések és dilemmák állnak a kimondatlan tünetek megfejtése mögött.

Az állatorvosi munka nemcsak a gyógyításról, hanem a folyamatos „nyomozásról” is szól: jelekből, viselkedésváltozásokból és vizsgálati eredményekből kell összerakni azt a történetet, amelyet a beteg nem tud elmondani. Dr. Varga Bálint állatorvos a Szombathelyi Állatkórház mindennapjaiba enged betekintést: mesél a pályaválasztásáról, a biológusi kitérő hasznáról, a belgyógyászat és a kardiológia kihívásairól, valamint arról is, hogyan lehet emberileg és szakmailag helytállni a legnehezebb döntések idején.

Varga Bálint
Dr. Varga Bálint
Mészáros D. Zsolt

Gyerekkorod óta állatorvos akartál lenni?

Már egészen fiatalon vonzott a természet közelsége, az élővilág működése, az állati szervezet felépítése. Sokáig úgy gondoltam, hogy a biológusi pálya lesz az utam, mert ott az élővilág megismerése, kutatása áll a fókuszban. Középiskola elején azonban megszületett a konkrét döntés: inkább gyógyítani szeretnék. Akkor vált világossá számomra, hogy az állatorvosi hivatás áll igazán közel hozzám.

Ennek ellenére volt egy biológusi kitérőd is.

Igen, egy ideig biológus szakon tanultam, amit végül nem fejeztem be, de egyáltalán nem érzem elvesztegetett időnek. Nagyon sokat adott: megalapozta a biológiai gondolkodásomat, segített a szemléletformálásban. Az állatorvosi képzés elején több tantárgynál is tudtam hasznosítani az ott megszerzett tudást, például az anatómiában vagy a latin szaknyelv elsajátításában. Később persze már teljesen más jellegű tananyag jött, de az alapok sokat számítottak.

Miben más a biológusi és az állatorvosi gondolkodás?

Teljesen más fókuszú. A biológus inkább kutat, rendszerez, összefüggéseket keres. A kisállatok gyógyítása során viszont az egyed egészsége van a középpontban. Ráadásul az állatorvosi pályán belül is nagy különbségek vannak: máshogy gondolkodik egy haszonállatokkal foglalkozó kolléga, és máshogy egy kisállatgyógyász. Ez egy nagyon komplex hivatás.

Varga Bálint
Vizsgálat közben
Mészáros D. Zsolt

Te merre szakosodtál?

2017-ben végeztem, azóta dolgozom a Szombathelyi Állatkórházban. Már pályakezdőként is szerencsésnek éreztem magam, hogy rengeteg különleges esettel találkozhattam. Az utóbbi években egyre inkább a belgyógyászat felé orientálódtam, ez lett az igazi szakterületem. Emellett végzek műtéteket is, de a belgyógyászat az, ahol igazán otthon érzem magam.

Mi fogott meg ebben az irányban?

Az, hogy itt gondolkodni kell. Sokszor nem egyértelmű a probléma, hanem „nyomozni” kell: összerakni a tüneteket, kizárni lehetőségeket, megfejteni, mi zajlik a háttérben. Sok diagnosztikai vizsgálatot végzek, napi szinten csinálok szívultrahangot, a kardiológia különösen közel áll hozzám.

Miért épp a szív?

A szív az egész szervezet motorja. Ha ott gond van, az mindenre hatással van. Ráadásul kutyáknál és macskáknál egészen eltérő szívbetegségekkel találkozunk, és életkoronként is más-más kórképek jelennek meg. Vannak fejlődési rendellenességek, időskori betegségek, ritka eltérések. Ez egy nagyon széles és kihívásokkal teli terület.

Találkoztál mostanában különösen ritka esetekkel?

Igen, az elmúlt időszakban két igazán ritka szívfejlődési rendellenességgel is. Az egyik egy fiatal cicánál jelentkezett, egy rendkívül ritka eltérés formájában. Szakmailag izgalmas, de emberileg nehéz, mert ezeknél a betegségeknél sokszor korlátozottak a kezelési lehetőségek. Egy másik esetben egy kombinált szívfejlődési rendellenességet láttunk, ahol egyszerre több súlyos eltérés volt jelen. Ilyenkor a reális cél sokszor nem a gyógyítás, hanem az életminőség javítása.

Állatkórház interjúk
Amikor előkerül az ultrahang
Mészáros D. Zsolt

A rossz hírek közlése mennyire része a mindennapoknak?

Sajnos elkerülhetetlen része a munkánknak. Előfordul, hogy olyan állapottal találkozunk, ahol már nem lehet segíteni. Ilyenkor részletesen elmagyarázzuk a gazdáknak a helyzetet, a kilátásokat, a lehetőségeket. A döntést igyekszem rájuk bízni, szakmai érvekkel alátámasztva. Az eutanázia mindig nehéz téma, de a legfontosabb a humánus hozzáállás.

Hogyan lehet diagnosztizálni egy olyan beteget, aki nem tudja elmondani, mi fáj?

A kulcs a gazdákkal való beszélgetés. Sok tulajdonos nagyon jól ismeri az állata napi ritmusát, viselkedését, és észreveszi az apró változásokat is. Ezek az információk rendkívül fontosak számunkra. Innen indul el a diagnosztikai folyamat, vizsgálatokkal, képalkotó eljárásokkal.

A veszélyes helyzetek mennyire részei a munkának?

Előfordulnak. Egy állat stresszhelyzetben kiszámíthatatlan lehet. Szerencsére tapasztalt asszisztenseink vannak, de karmolás, harapás néha megesik. Ezek többnyire nem súlyos sérülések, inkább a szakma velejárói.

Állatkórház interjúk
Egy szív makettje
Mészáros D. Zsolt

Mit gondolsz a gazdák felelősségéről, például a szocializáció terén?

Nagyon fontosnak gondolom a gazdák szerepét ebben a kérdésben. Sok gazda családtagként tekint az állatára, ami érthető, de ha hiányzik a következetesség vagy a megfelelő nevelés, az problémát okozhat. Egy rosszul szocializált állatnál nagyobb az agresszió esélye stresszhelyzetben. Ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni, mert ezen sokszor lehet javítani.

A belgyógyászat mellett műtéteket is végzel. Milyen típusú beavatkozásokat?

Általános lágysebészeti műtéteket, hasi beavatkozásokat, idegentest-eltávolítást, császármetszést, daganatműtéteket. Nálunk nincs olyan szintű specializáció, hogy valaki csak egyetlen műtéttípust végezzen, mindannyian széles spektrumban dolgozunk.

Van olyan területe a hivatásodnak, amiről szerinted kevés szó esik, pedig fontos lenne?

A mi hivatásunkban létfontosságú az élethosszig tartó tanulás. Kilenc éve vagyok a pályán, de ez nem jelent lezárt tudást. Folyamatosan figyelem a szakirodalmat, kutatásokat, rendszeresen részt veszek továbbképzéseken is. Egy nehezebb eset kapcsán fontosnak tartom a kollégákkal történő konzultációt, annak érdekében, hogy a betegeinknek a lehető legjobb ellátást tudjuk biztosítani. Ha nem fejlődünk, lemaradunk, és ezzel a betegeket hozzuk hátrányba.

Állatkórház interjúk
A képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

További információért és időpontfoglalásért keresd a Szombathelyi Állatkórházat!

  • Szombathely, Bartók Béla körút 9./B
  • Telefon: 06-94/310-034
  • Illetve a Szombathelyi Állatkórház oldalán
  • sadness