A kormányhatározat szerint nettó 200 000 forint „egyszeri pénzügyi elismerést” kapnak azok, akik állami alkalmazottként a szeptemberi dunai árvíz idején „a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint a terepi védekezést közvetlenül irányították” - írja a hvg.hu.
Különösen indokolt esetben azok is megkaphatják a pénzt, akik nem állami alkalmazottak, de polgárőr szervezet tagjaként, önkéntes tűzoltó egyesület, önkormányzati vagy létesítményi tűzoltóság foglalkoztatottjaként az árvízi védekezésben – a képviselt szervezet illetékességi területén kívül – közvetlenül részt vettek vagy a védekezést közvetlenül irányították.
A kormányhatározathoz kapcsolódó rendelet – a veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján az szja-törvényt módosítva – kimondja, hogy ez az elismerés adómentes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!