Folytatják a közös munkát.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a körmendi férfi kosárlabda csapat együtt halad tovább a hét éve megkezdett úton – írják közleményükben a vasiak. A két fél megállapodása alapján az együttes továbbra is Egis Körmend néven szerepel a hazai bajnokságban és a nemzetközi kupaporondon.
A Sopron KC elleni mérkőzés adta az alkalmat arra, hogy a klub hivatalosan bejelenthesse:
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Egis Körmendet működtető gazdasági társaság vezetői, Dr. Hodász István és Hajba Ádám ellátták kézjegyükkel azt a megállapodást, amelynek értelmében a nagy múltú gyógyszergyártó cég és a közel hatvan esztendős kosárlabda csapat egy újabb idényen át működik együtt, a partnerek reményei szerint mindkét fél megelégedésére. - írja a BB1.hu
.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!