Az életképtelen magzatuk megszülésére kötelezett lengyel nőknek sírószobát ajánl a kormány

Pszichológust is kaphatnak.

A lengyel kormány dolgozik már azon, hogy "megkönnyítse" azoknak a nőknek a helyzetét, akiknek gondot okoz, hogy ezentúl a súlyosan fogyatékos, illetve életképtelen magzataikat is meg kell szülniük. 

Lengyelországban lényegében teljesen betiltották idén az abortuszt, ami eddig is csak nagyon szigorú feltételekkel volt engedélyezett, például a magzat nagyon súlyos torzulása esetén. Amióta ez sem lehet oka az abortusznak, sok vita van arról Lengyelországban, hogy ez nem kegyetlenség-e az anyákkal szemben.

Az egyik lengyel kormánypárt, amelyiknek az elnöke egyébként az igazságügyi miniszter, máris készített egy törvényjavaslatot, az érintett kismamák védelmében. 

Ennek a csomagnak az egyik fontos eleme lenne, hogy a kórházakban ki kellene alakítani "sírószobákat", ahol a súlyosan beteg, életképtelen magzatuk megszülésére kötelezett nők a kíváncsi tekintetektől félrevonulva sírhatnának. Pszichológus segítségét is kérhetnék. - írja a 444.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek