Az előzetes eredmények biztonságosnak mutatják a COVID-19 elleni kínai védőoltást

A kínai vakcinajelölt biztonságos, és képes ellenanyagválaszt kiváltani - derül ki egy kis csoporton végzett, korai fázisú klinikai vizsgálatból. Az eredményről október 15-én számolt be a fertőző betegségekkel foglalkozó Lancet kiadvány.

A legújabb vizsgálatba bevontak 18 éves és 80 éves alanyt is – valamennyi résztvevőnél mutatkozott ellenanyagválasz. A 60 éves és annál idősebbeknél ugyan lassabban alakult ki, azaz náluk 42 nap telt el, mire detektálni lehetett az antitesteket, miközben a 18-59 év közöttieknél erre 28 nap is elegendő volt. A COVID-19 ellen jelenleg 42 vakcina klinikai próbái zajlanak – foglalja össze a szakmai folyóirat.

A klinikai vizsgálatokban részt vevő vakcinajelöltek különböző típusúak: van közöttük plazmid DNS-t, inaktivált vírust, vektorként adenovírust tartalmazó vakcina, továbbá van RNS-alapú, illetve fehérjerészt tartalmazó vakcina, és van a víruséhoz hasonló egyéb összetevőt tartalmazó vakcina is. A felsoroltak közül néhány – a klinikai vizsgálat korai fázisában – már igazolta biztonságosságát és azt, hogy képes immunválaszt kiváltani. - írja a webbeteg.hu honlap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek