Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 87-es főúton Táplánszentkereszt és Tanakajd között - írja a 112Press.
A lap tudósítása szerint Kám irányába tartott egy MAN kavicsszállító, amikor egy jól belátható szakaszon egy Citroen furgon az előzésébe kezdett.
A lap munkatársának a kamionsofőr azt mondta, hogy szemből semmi nem érkezett és rutinszerűen nézett bele a tükörbe, hogy hol jár a Citroen. Ekkor látta, hogy az előzésben lévő jármű vészesen közeledik a kavicsszállító oldalához. A kamionsofőr a padkára kormányozta a járművét, de a Citroen érintőlegesen így is nekiütközött.
A baleset okozójának a járműve ezután a menetirány szerinti bal oldalon letért az útról és egy kerékpárút mellett állt meg. A Citroent vezető középkorú férfi a kiszállás utána azt mondta, hogy nagy hülyeséget csinált.
A portál információi szerint ezt a vele megfújatott szonda is igazolta. A sofőrt a mentők rendőri kisérettel szállították a Markusvoszky kórházba.
Megsérült a Citroen utasa is, az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett. A teherjármű vezetője sérülés nélkül megúszta a balesetet.
A helyszínre szombathelyi tűzoltók érkeztek. Egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom.