Az év legerősebb programja lesz vasárnap Körmenden

Az Iron Cross Tour 2014 első állomása vasárnap lesz Körmenden. Ilyen erős embereket, még tuti, hogy nem látott!

Azoknak, akiket már egy húszperces sakkparti is komoly izomlázzal fenyeget, és csodálkozva figyelgetik, hogy a kigyúrt srácok hogyan dobálgatják vidáman a fejük fölé a tárcsákat, javasoljuk, hogy nézzenek ki az Iron Cross Tour 2014 első állomására a hétvégén. Az esemény Körmenden lesz a Piac téren vasárnap, de ezt követi majd a követekező július 5-én Szombathelyen a Tófürdőn, aztán Július 26-án Bükfürdőn az Élménycentrumban, majd végül augusztus 16-án Sárváron a Gyógyfürdőben kerül kiosztásra az TOUR Bajnoka díj..

Az erősportok legdurvábbika

De hogy mi is az az Iron Cross Tour valójában, jól mutatja ez a videó, amiből egyúttal az is kiderül, mennyire népszerű sportág ez a tengeren túlon. A versenyt a US Open nyílt teniszbajnokság egyik stadionjában rendezték, és annak ellenére, hogy több mint 23 ezer ember befér, pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket. Ennyi ember meg nem tévedhet, ugye?

Szóval mondhatni, hogy ez az erősportok legdurvábbika, hiszen nem csak egy izomcsoportot dolgoztat meg, hanem az összeset, ez igazából a valódi erős emberek versenye, nem az izmosaké. A lényeg, hogy adott időre kell végezni különböző feladatokkal, akkor lehet átugrani a következőre, ami viszont egy egészen másfajta mozgást követel meg, és így tovább, amíg a feladatok el nem fogynak.

A lista

Ha valaki még most is kételkedik abban, hogy ez egy igazi embert próbáló feladat, annak itt a lista a körmendi feladatokról. Sok sikert kívánunk az otthoni próbálkozásokhoz.

A sorozat plakátja
Nyugat.hu

Az esemény facebook oldalán mindenki kedvére mazsolázhat a feladatokból, oda ugyanis a szervezők feltöltötték a gyakorlatok helyes kivitelezését, nehogy valaki abba a hibába essen, hogy nem tudja pontosan mit kell teljesítenie, és emiatt maradjon el a jó eredmény.

A sorozat egyébként remek szórakozást kínál mindenkinek, egy igazi nagy buli lesz. A rádió is kitelepül, sőt este még Bud Massif koncert is lesz. A szervezők (Szendrő-Németh Tamás, akinek a blogjában még több infót találtok a dologról, Szollár János, Kiss Csaba, Horváth Lilla, Schuster Enikő) mindenkit sok szeretettel várnak most vasárnap Körmenden.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport