Az időseket gondozóknak nem jár ötszázezer forint

Annak ellenére sem, hogy a munkájuk a járvány idején kifejezetten veszélyes.

Nem férnek bele a szociális szférában dolgozók, így az idősotthonok munkatársai és a házi segítségnyújtásban dolgozók sem abba a körbe, amelyik bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásban részesül a koronavírus-járványban nyújtott teljesítményéért.

Erről Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt az Indexnek. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken jelentette be, hogy július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók. Kásler Miklós most is elmondta: ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.

Migács Tibor szerint ebbe a körbe, mivel nem egészségügyi dolgozók, egyértelműen nem férnek bele a bentlakásos intézmények, köztük az idősotthonok munkatársai vagy a házi segítségnyújtásban tevékenykedők. Annak ellenére sem, hogy a munkájuk a járvány idején kifejezetten veszélyes. - írja az Index.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek