Az iskolaőrök első harminc napja

Eddig kétszer alkalmaztak testi kényszert.

Egy hónapja álltak szolgálatba az iskolaőrök, akik alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű: céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése.

Szeptember 1-je és 30-a között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert összesen kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség.

Az intézkedések megoszlása megyénként

BÁCS-KISKUN 3

BARANYA 9

BÉKÉS 3

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN 32

CSONGRÁD-CSANÁD 3

GYŐR-MOSON-SOPRON 6

HAJDÚ-BIHAR 12

HEVES 20

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK 26

KOMÁROM-ESZTERGOM 4

NÓGRÁD 50

SOMOGY 3

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG 5

TOLNA 11

VAS 3

VESZPRÉM 5

ZALA 11

Az iskolaőr a rendelkezésére álló kényszerítő eszközöket kizárólag legvégső esetben használhatja, ha a saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül. Az iskolaőr tevékenységét csak a nevelési, oktatási intézmény területén, tanítási időben végzi.

Az első hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy az iskolaőrök fogadtatása az egyes intézményekben kedvező volt mind a pedagógusok, mind a diákok részéről. A rendőrség kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel, és kiemelt feladatként kezeli az iskolaőrök utánképzését. - írja a police.hu .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet