Az MNB ügyesen kihúzta magát a 18 fokos hőmérsékleti korlát alól

Nem számít intézménynek, és egyébként is "független".

A Magyar Nemzeti Bankra nem vonatkozik az a kormányzati szigorítás, amely értelmében az állami intézmények túlnyomó többségében legfeljebb 18 Celsius-fok lehet a fűtési szezonban - hívta fel a figyelmet a Telex.

Ugyanis a hétfő éjszakai Magyar Közlönyben megjelent, az „egyes intézmények veszélyhelyzeti működéséről szóló” 353/2022. (IX. 19.) kormányrendelet szerint „a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Magyar Nemzeti Banknak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. §-a szerinti többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság” nem számít intézménynek, és mint ilyenre, rájuk nem vonatkozik a fűtési korlátozás.

Az MNB ezt megerősítette a lap kérdésére, jelezve, hogy „az érintett Korm. rendelet hatálya nem terjed ki a jegybankra” Azt is megjegyezték, hogy az MNB szervezeti, működési és gazdálkodási függetlenségét az Alaptörvény és a jegybanktörvény biztosítja. Végül hozzátették, hogy az MNB „természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű feladatai ellátását a legoptimálisabb energiafelhasználás mellett teljesítse”, illetve azt, hogy „az MNB önkéntesen saját energiahatékonysági- és takarékossági programot alakított ki és működtet”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet