Karácsony Gergely ma délelőtti visszalépését követően sorra jönnek a pártnyilatkozatok. A DK és a Momentum után az MSZP is megnyilatkozott, közleményüket a Facebookon tették közzé:
"Az MSZP azon túl, hogy tudomásul veszi Karácsony Gergely döntését, a továbbiakban is azért dolgozik, hogy 2022-ben megvalósuljon a változást akaró emberek és az ellenzéki pártok közös célja. Hisszük, hogy kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld Magyarországot hozhassunk létre.
Az előválasztás egy tisztességes, demokratikus verseny, amely elvezet a kormányváltáshoz. Az MSZP, ahogy az első forduló megszervezésében és lebonyolításában is oroszlánrészt vállalt, úgy a második forduló sikeres megvalósításához is hozzá fog járulni. Álláspontunk változatlan, az előválasztáson sikeresen szereplő miniszterelnök-jelöltet támogatjuk a 2022-es országgyűlési választáson."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!