Az ország közepén már havazik, hamarosan a Nyugat-Dunántúlra is megérkezik a hó

Videón, hogyan érkezik meg a február végi tél.

Csütörtökön reggel kilenc körül nagy pelyhekben kezdett havazni Budapesten - írta az időkép.hu.

A fővároson kívül a Dunakanyarban, az Északi-középhegység nyugati felén és helyenként északnyugaton is havazik.

Forrás: időkép.hu

A mediterrán ciklonhoz kapcsolódó csapadékrendszer csütörtökön a reggeli órákban elérte az ország területét, a középső országrészben esőt, az északi területeken havazást hozva.

A második felvonás a késő délutáni, esti órákban érkezik szintén nyugat, délnyugat felől, ebből már országszerte várható csapadék, sokfelé jelentős mennyiségben. Eleinte az ország nagy részén eső fog esni, többfelé intenzíven. Havazás, havas eső inkább csak az Északi-középhegységben és az Alpokalján várható - írják.

Az alábbi videóban látszik, hogyan érkezik és távozik a havazás:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás