Az orvosi kamara szerint ezer fertőzött is lehet, ami két hét múlva ötvenezret jelenthet

Epidemiológiai statisztikai modellek alapján.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége üdvözli a Kormány március 13-án elrendelt, a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott intézkedéseit. Ezek a szervezet szerint reményt adnak arra, hogy a várható betegszám emelkedése lassuljon valamelyest, de a rendelkezésre álló tudományos adatok alapján további intézkedések halaszthatatlan bevezetése is szükséges. - írja a hvg.hu.

A járvánnyal sikeresen megküzdő országok példája lapján a MOK szerint a sikeres fellépéshez mindenütt elengedhetetlenek voltak például a lakosság egymás közötti érintkezését radikálisan csökkentettő lépések (un. social distancing) - ahol ezeket az intézkedéseket nem hozták meg, a járvány terjedése egyre gyorsul és a betegek száma mára túllépte a napi 10 000 új esetet, amit a halálozások számának hasonlóan gyors növekedése is követ.

Az ismertté vált esetek száma alapján a járvány már Magyarországon is a gyors kibontakozás szakaszában van, és a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma már akár az 1 000 főt is elérheti. Ez a szám a egy hét múlva az epidemiológiai statisztikai modellek alapján a 7-8 ezer, két hét múlva akár 50 – 60 ezer is lehet. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek