Az semmi! – Koltai Róbert és Jordán Tamás a jakuzziban élvezik az életet

Ha ez az öregkor, mi is kérünk belőle!

Van az a kor, amikor az ember már nem bizonygat semmit. Maximum a víz hőfokát a jakuzziban. Koltai Róbert és Jordán Tamás pontosan ebben az életfázisban járnak, és láthatóan elképesztően élvezik. Egyikük sem „mai csirke”, előbbi 82 éves, utóbbi holnapután lesz 83. Imádni való figurák.

A két kiváló, Jászai Mari-díjas színészlegenda júniusban Szombathelyen tartott két közös estet „Az semmi…” címmel, és aki ott volt, tudja: az tényleg nem volt semmi. A kaposvári színházi múltból előásott anekdoták, rögtönzések, az egymásra licitáló sztorik olyan hangulatot teremtettek, mintha egy legendás öltözőbe csöppent volna be a közönség. Hatalmas sikert aratott, nevetésből nem volt hiány.

És amikor azt hinnénk, hogy ezt már nem lehet fokozni, Koltai Róbert egyszer csak posztol egy fotót a Facebookon. A képen ő és Jordán Tamás… jakuzziznak. Széles mosollyal, láthatóan önfeledten. A fotó címe pedig mi más lehetne, mint: Az semmi!

Hogy ez az önálló estjükre való kikacsintás, vagy csak két jóbarát boldog pillanata, azt nem tudni. A mókamesterek nem árulták el. Talán nem is kell mindent megfejteni.

Mindenesetre ritkán látni olyan nyolcvan feletti urakat, akik nem a vérnyomásukról, hanem a jakuzzi buborékszintjéről egyeztetnek.

Kíváncsian várjuk, mi jön legközelebb: gőzkabin, szauna, vagy egy újabb teltházas est, ahol ismét bebizonyítják: a humor az egyetlen dolog, ami tényleg nem kopik az évek során.

És ha ez „semmi”, akkor milyen lehet az valami?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű