Németh Gábor lemondott rektori tanácsadó, illetve Szurdi Panni, egy színműs hallgató az ATV Start című műsorában beszélt a jelenlegi helyzetről, és kiderült, hogy a tegnapi demonstráció után, éjjel barikádot állítottak a hallgatók.
Mindezt Szurdi Panni közölte, és hangsúlyozta, hogy a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől. Letáboroztak az épületben. A blokád a hétfő esti több száz fős tüntetés után alakult ki – írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!