Igaz, Szombathelyre is belengették az esőt, javarészt verőfényes napsütéssel lepett meg bennünket a péntek. Ahol viszont nem voltak ilyen szerencsések, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjszakára összeesnek a gomolyfelhők, illetve lecseng a záporok, zivatarok nagy része. Észak felől viszont vastag felhősávok sodródnak az ország fölé, és néhol még gyenge csapadék előfordulhat.
Szombaton fátyol- és gomolyfelhők zavarják a napsütést, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek.
Napközben helyenként, elsősorban a Dunántúlon számíthatunk záporra, zivatarra, majd egy kisebb szünet után estétől egy hidegfront érkezik északnyugat felől, amely mentén intenzív zivatartevékenység valószínű. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 26 és 30 fok között várható.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!