Tornóczky Anita, Medgyessy Péter volt miniszterelnök nevelt lánya, műsorvezető, aki ma már kutyakiképzőként ismert az első gyerekével várja. Párjával, Miklóssal öt éve próbálkoztak már a családalapítással, ez idő alatt pedig mint mondta, több mint húsz orvosnál is megfordultak. Kisfiúk lesz, decemberre várják - írja a 24.hu.
A kicsi lombikprogramban fogant, addig hiába jártak orvostól orvosig. Szeptemberben kezdték meg a hormonpótlást és a stimulációt, januárban pedig megtörtént az első beültetés. Előbbi ugyan sikertelennek bizonyult, a második eredményt hozott.
A próbálkozásokról és a terhességről is csak a legközelebbi hozzátartozóinak és barátaiknak beszélt a pár.
Anita a hormonkezelésektől 10 kilót hízott, megváltozott az arca, amire követői közül sokan azt mondták, biztosan túltolta a plasztikát. Ezekre a kommentekre inkább nem reagált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!