Az Orbán-kormány az EU-ból való kilépésre készül - erről is beszélt Bajnai Gordon volt miniszterelnök a HVG-nek. "Az Orbán-kormány arra készül, hogy egyszer, egy alkalmas pillanatban az ország ki fog kerülni az unióból, addig pedig a lehető legtöbbet próbálja kiszedni belőle, és a kereteket gyengíti"
A Telex felidézi, hogy bár Orbán Viktor már több mint húsz éve mondja, hogy van élet az EU-n kívül is, a kormánypárt politikusai többször jelzik azt is, hogy nem akarnak kilépni az EU-ból, csak meg akarják változtatni azt.
Bajnai arról is beszélt, hogy "bomlik a négy évtizedes hegemónia, Washington kilépett a „washingtoni konszenzusból”" és többpólusú világ fog kialakulni, ami befolyási övezeteket jelöl ki, ez pedig közvetlenül érinti a gazdaságot és az infrastruktúrát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!