Balatongyöröknél és Vonyarcvashegynél már nagyon kellene kotorni a Balatont, de nincs rá pénz

Györöknél nem lesz kőberakó.

Tizenhat év után ismét szükség lenne a Balaton vízminőség-védelmi mederkotrására, a vízügy egyetlen erre alkalmas kotróhajójának felújítása azonban egy-másfél évig is eltarthat, és a kivitelezésre sem áll még rendelkezésre forrás - közölte Csonki István, a Balaton területén illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI megkeresésére.

A nyugati csücsöknél kellene kezdeni

A Balaton kotrási tervének szakmai egyeztetése a napokban volt Székesfehérváron, a beavatkozás legsürgetőbb a Balatongyörök és Vonyarcvashegy előtti vízterületen, ahonnan több mint egymillió köbméternyi mederanyagot kell eltávolítani. Itt a közeljövőben el kellene kezdeni a kotrási munkákat - szögezte le. Ezt követően, második ütemeként a Keszthelyi-öböl (Keszthely előtt illetve a Zala torokban), majd harmadik ütemeként a Szigligeti medencében és a Balatonfűzfő előtti vízterületen kell lepelkotrást végezni 20-30 centiméter vastagságban - tette hozzá.

Az algák majdnem ökológai katasztrófát okoztak

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy korábban az 1970-es évek végén, illetve a 80-as évek elején kezdték el rendszeresen kotorni a Balatonból a foszforban gazdag mederüledéket az ökológiai katasztrófával fenyegető mértékű algásodás miatt.

Ekkor 5-6 kotróhajó dolgozott napi 24 órában a keszthelyi és szigligeti öbölben. A munkálatokra 2004-ig külön soron biztosított nevesített forrást az állami költségvetés. Az egyéb, külső terheléseket csökkentő intézkedésekkel - a térség csatornázásával, állattartás korlátozásával, Kis-Balaton vízvédelmi rendszer kiépítésével - mintegy másfél évtized elteltével javult a helyzet.

A Keszthelyi-öböl koratavasszal - itt kellene kezdeni a kotrást
Lakotárné Lőrincz Edit

A tó vízminősége 1995-re állt vissza stabilan a 60-as évekre jellemző szintre, ezt követően tíz év elteltével álltak le a vízminőség-védelmi kotrási munkákkal. "Sajnálatos módon ennek kiértékelése és további kutatása is leállt" - fogalmazott az igazgató, aki arról is beszámolt, hogy mivel a tó terhelése folyamatos, a vízügy 2014-ben intézkedési tervet dolgozott ki az esetleg fellépő problémákra. Elkészítették a tó mederfelmérését, iszap-térképét, áramlási modelljét és az újabb nádas-térképét.

Csonki István hangsúlyozta, nincs olyan "havaria helyzet", mint amelyen fél évszázaddal ezelőtt kialakult, de el kell kezdeni ismét a tó fenntartási jellegű, vízminőségi célú mederkotrását. A minden évben elvégzett strand, illetve kikötőkotrások célja nem a vízminőség védelme, és nem is központi állami finanszírozásból végzik.

Rendelet van, pénz nincs

Csonki István megemlítette azt is, hogy a 2016-os balatoni kormányrendelet 41,5 milliárd forintos keretet biztosít vízgazdálkodási fejlesztésekre, vízminőség-védelmi beruházásokra, a keret felhasználásáról szóló tervek elkészültek, azonban kivitelezésekre még nem áll rendelkezésre forrás.

Györöknél nem lesz kőberakó

A vízügy a közelmúltban két lakossági fórumot is összehívott egy kotróhajókat is befogadni képes, balatongyöröki szolgálati kikötő- és kőberakó Böhöm nagy kőrakodót és ipari kikötőt terveznek Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé 2019. November 01. 07:49 létesítésének terve, valamint a helyi zagyelhelyezés tervezése miatti egyeztetésre.

A vízügyi szakemberek 11 helyszínt vizsgáltak meg a Balaton partján annak eldöntéséhez, hol lehetne a legideálisabb egy szolgálati kikötő Böhöm nagy kőrakodót és ipari kikötőt terveznek Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé 2019. November 01. 07:49 kialakítása. Az előzetes tanulmányok alapján az állami tulajdonban lévő györöki zagytérre esett a választás, de a térségben lakók és érdekeltek sem kőberakó, sem ipari kikötő létesítését nem támogatták a tervezett helyszínen, a térségükben kikotort zagy elhelyezésről azonban készek továbbtárgyalni.

A vízügy "elengedte" a györöki kőberakó tervét, és vizsgálja kisebb szolgálati kikötő megépítésének lehetőségét más helyszíneken is - mondta az igazgató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek