Összeütközött egy kamion és egy kisteherautó a 8-as főút 47-es kilométerénél, Veszprém térségében. A főutat lezárták – közölte a katasztrófavédelem kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a mentők is a helyszínen vannak, az Útinform pedig azt írja, hogy áll a forgalom a balesetnél.
Frissítés:
A rendőrség közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a kamion és a kisteherautó 9 óra 35 perckor.
A baleset következtében egy személy a helyszínen életét vesztette, további egy fő megsérült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!