A később ittasnak bizonyult sofőr éppen kereket cserélt az autón Balogunyomnál, amikor rendőrök érkeztek a ködben az út szélén álló autóhoz.
Egy pályaelhagyásos balesetet követően 55 méteren folyt olaj egy Fiatból a 86-os főútra, Balogunyom közelében. A később ittasnak bizonyult sofőr éppen kereket cserélt az autón, amikor rendőrök érkeztek a ködben az út szélén álló autóhoz.
Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a 86-os főúton, vasárnap este.
A helyszíni szemle és a csúszásmentesítés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom az érintett szakaszon
TM/Nyugat.hu
Egy Fiat személygépkocsi tartott Körmend irányába, amikor Balogunyom közelében a jármű eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol kidöntött egy jelzőtáblát, majd a töltés alján állt meg.
Az autót ezután egy Audi vontatta vissza az úttestre 100 méterrel a lehaladási helytől. Az eset idején köd miatt jelentősen csökkent a látótávolság. Az Audi visszavontatta a Fiatot az eredeti haladási sávjába, majd az út szélén megálltak. Eközben 55 méteren olaj folyt a főútra.
A 86-os főút szélén kezdett kereket cserélni a sofőr az úttestre visszavontatott autón
TM/Nyugat.hu
Az autó vezetője kereket akart cserélni, de még a kerékcsavarok meglazítása előtt emelővel megemelte az autó jobb elejét, így nem járt sikerrel.
Kerékcsere után valószínűsíthetően távozott volna a sofőr
TM/Nyugat.hu
Ekkor értek a helyszínre a rendőrök, akik egyrészt biztosították a helyszínt, hogy ne ütközzön másik jármű az álló Fiatnak a ködben, másrészt ellenőrizték a sofőr és az autó okmányait is. Úgy tudjuk, hogy ezek sem voltak mind rendben, de a gépkocsit vezető férfinél alkoholfogyasztást jelzett a szonda, emiatt őt vérvételre előállították a rendőrök.
A sofőr műszaki hibára hivatkozott a baleset okaként, ezért a járművet lefoglalta a rendőrség és szakértő állapítja majd meg, hogy okozhatta-e meghibásodás a pályaelhagyást.
A főutat a Magyar Közút munkatársa mentesítő anyaggal szórta fel és csúszásveszélyre figyelmeztető táblát helyezett ki, mindkét irányban.
Az úttestre 55 méteren folyt olaj, a Magyar Közút munkatársa csúszásveszélyre figyelmeztető táblákat is kihelyezett az olaj feli
TM/Nyugat.hu
Nem hagyhatta volna el a helyszínt
A tegnapi, szarvasgázolásról beszámoló cikkünknél vita alakult ki arról, hogy miért hagyta el a sofőr a helyszínt és elhagyhatta-e szabályosan? A mostani esetnél a Fiat vezetőjének mindenképpen be kellett volna jelentenie a balesetet, mivel nem csak neki keletkezett kára, hanem másnak is kárt okozott, emellett sebességkorlátozó és veszélyt jelző tábla is volt azon az oszlopon, amit kidöntött.
Táblát döntött az úttestről letérő Fiat Balogunyomnál
TM/Nyugat.hu
Az útra folyatott olaj határozottan balesetveszélyes és az út szélén, rossz látási viszonyok között elvégzett kerékcsere nem csak a Fiat vezetője részére jelentett fokozott kockázatot, de a többi közlekedőre is.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.