Érezhetően több volt a baleset az idei első iskolai napon Szombathelyen és környékén

Jellemzően koccanások, ráfutások, utoléréses balesetek és pályaelhagyások történtek, a többségéhez nem kellett rendőrt hívni. Összefoglaló.

Az idén a kibővített téli szünet miatt január 9. volt az első iskolai nap. Emiatt most hétfőn az elmúlt hetekben megszokottnál lényegesen nagyobb forgalom volt a vasi utakon és a zuhogó eső is nehezítette a közlekedést.

Több baleset történt Szombathelyen az év első iskolai napján
TM/Nyugat.hu

A reggel már gyalogos-elsodrással indult a Savaria Plaza közelében, ráadásul a gyalogos ezután elhagyta a helyszínt. Az autó vezetője ment utána és mentőt hívott hozzá. Arról nincs információnk, hogy szenvedett-e sérülést a gyalogos, de a balesetet okozó sofőr helyesen tette, hogy nem hagyta annyiban a dolgot.

Pályaelhagyásos balesetről kaptunk hírt Sorkikápolna, Jákfa és Gyöngyösfalu közeléből. Volt, ahol más közlekedők vontatták ki az árokból a járművet, míg volt, ahol autó-, vagy kamionmentő segített.

Szombathelyen több kisebb koccanás is történt. A Gagarin utcába és a Söptei útra is riasztották a rendőröket.

Baleset a Gagarin utcában
TM/Nyugat.hu

Az idei legrövidebb vonulást minden bizonnyal az utóbbi eset jelenti, hiszen a rendőrségi objektumba bekanyarodni szándékozó Mercedesbe csúszott bele hátulról egy Citroen.

Citroen ütközött a kanyarpdás miatt lassító Mercedesnek a rendőrségi objektum bejáratánál
TM/Nyugat.hu

Így a baleseti helyszínelő a bejárati sorompótól mindössze néhány méterre állt meg.

Citroen ütközött a kanyarpdás miatt lassító Mercedesnek a rendőrségi objektum bejáratánál
TM/Nyugat.hu

Nagyobb erejű ütközés volt  a 11-es huszár úton, ahol egy kijelölt gyalogátkelőhely előtt megálló Iveco kisteherautóba csúszott bele egy Ford.

A Ford a gyalogátkelőhely előtt megálló kisteherautó hátuljának ütközött
TM/Nyugat.hu

Mivel személyi sérülés nem történt, így rendőri intézkedést sem kértek a felek. A balesetet okozó fiatal sofőr kiemelte, hogy a vétlen sofőr nagyon rendes volt vele. A törmeléket a Magyar Közút munkatársa takarította fel. Kb. egy órán keresztül egy sávon haladhatott a belváros felől érkező forgalom.

Terelés a belső sávban
TM/Nyugat.hu

Ismét telezöldnél történt baleset a Szent Flórián utca és a Rumi út kereszteződésében. Ezúttal egy víztorony felől érkező Honda kanyarodott balra a Körmendi út felől érkező és egyenesen haladó Toyota előtt.

Telezöldnél kanyarodott egyenesen haladó Toyota elé a Honda Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Az okozó gépkocsija a magas padkán keresztül felugratott a járdára, de még a házfal előtt megállt. A Hondát vezető férfi elismerte a felelősségét a balesetért és elnézést kért a másik sofőrtől.

Telezöldnél kanyarodott egyenesen haladó Toyota elé a Honda Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A Pálya úton tükröt tört egy teherautó. A sofőr megállt és adatot cserélt a vétlen sofőrrel.

Még mindig rizikós balra kanyarodni a 87-esről Táplánszentkeresztnél

Vasárnap délután a 87-es főúton Rum felé tartó Daewoo vezetője későn vette észre az előtte forgalmi okból megálló Ford furgont. A sofőr a fékbe taposott, de megállni már nem tudott.

Forgalmi ok miatt megálló Fordnak ütközött egy Daewoo Táplánszentkeresztnél
TM/Nyugat.hu

A mentők a baleset okozóját kórházba szállították. A mellkasát fájlalta, ami jelzi azt is, hogy a sofőr használta a biztonsági övét.

Forgalmi ok miatt megálló Fordnak ütközött egy Daewoo Táplánszentkeresztnél
TM/Nyugat.hu

Ezen az útszakaszon történt korábban egy kis sebességnél bekövetkező, de tragikus kimenetelű ütközés. A baleset okozója kiszállt, hogy bocsánatot kérjen a figyelmetlenségéért, de a másik sofőr – aki nem használta a biztonsági övét – az ütközéskor becsúszott a vezetőülés elé és a helyszínen életét vesztette.

A mostani balesetnél a helyszíni szemle időtartama alatt egy sávon haladhatott a forgalom, rendőri irányítás mellett.

Forgalmi ok miatt megálló Fordnak ütközött egy Daewoo Táplánszentkeresztnél
TM/Nyugat.hu

Kevesebb a vadbaleset

Az elmúlt hetekben kevesebb vadbalesetről kaptunk hírt a megye útjairól. A múlt héten az egyik olvasónk ütött el egy őzet Renault-val Szombathely közelében, a 87-es főúton.

Őz szaladt a Renault elé Szombathely közelében, a 87-es főúton Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

A Kőszeg felől Szombathely irányába tartó autó elé az ún. kőszegi egyenes után ugrott az őz egy bokros részről. Az állat a helyszínen elpusztult.

Az őz a helyszínen elpusztult Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

Olvasónknak köszönjük a képeket!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló