Személyi sérüléses baleset történt csütörtökön délután három helyen, közel egy időben. Szombathelyen a Rákóczi Ferenc utcában ütközött két autó. Úgy tudjuk, a vétkes sofőr alkoholt is fogyasztott vezetés előtt. A kőszegi egyenesben, a 87-es úton szerencsésnek nevezhető baleset történt, bár arra, hogy mi is történt ott valójában több teória is született.
Amit az arra járók láthattak az két autó az árokban a Szombathely felé tartó sáv mellett, egymástól kb. 200 méterre, azaz nagy távolságra. Annyi biztos, hogy a legkorábban árokba hajtó svájci rendszámú terepjáró magyar pilótája nem tehet semmiről. A nyugat.hu-nak annyit mondott, hogy megelőzte egy világos színű jármű, ami hirtelen bevágott elé, majd ütést érzett és a kocsija már bent is volt az árokban. A terepjáró bal elején viszont sötét festéknyom látszott és a keréken is kivehető volt, hogy nekiért valaminek.
Az a valami pedig annak a sötét színű Mercedes Vitonak a gumija és festéke volt, ami 200 méterre állt meg, miután a 200 métert az árokban tette meg, egy alkalommal átugratva egy keresztező úton is. A helyszínen hallottunk több előzési verziót. Az elsődleges adatok alapján a Mercedes Vito kocsisort előzött, már több autót is elhagyott a szorosan egymás mögött haladó autókból, amikor kivágott elé egy fehér furgon. A Mercedes pilótája megpróbálta elkerülni az ütközést, elrántotta a kormányt, de ütközött a svájci rendszámú terepjáróval, ami ettől került az árokba. A Vito vezetője megpróbálta elkerülni a felborulást és igyekezett egyenesben tartani az árokban gyorsan haladó járművet. A baleset körülményeit igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálják.
Sorkifalud közelében egy figyelmen kívül hagyott elsőbbségadás kötelező tábla miatt ütközött két autó. Egy Alfa Romeo haladt a védett úton, amikor balról érkezett egy Volvo. Az Alfa oldalba kapta a szabálytalan autót és mindkét jármű az árokban kötött ki. A Volvoban egy ember sérült és a hátsó szélvédőn látottak alapján a csomagtartóban szállított festék is kiömlött.