Letartóztatta a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírója azt a négy férfit, akik baltával és botokkal támadtak az intézkedő rendőrökre Encsnél. A rendőrség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellenük. – írja a 24.hu.
Az encsi rendőrök azért szálltak ki az egyik közeli kistelepülésre csütörtök délután, mert bejelentés érkezett hozzájuk, hogy késsel támadt másokra egy fiatal férfi. A járőrök megjelentek a 21 éves fiatal házánál, hogy elszámoltassák, azonban a bejáratnál lévő helyiek azt mondták, hogy a fiú ittas és agresszív, ezért bevitték és lefektették aludni. A házból ekkor kijött a fiatalember, aki szidalmazni és fenyegetni kezdte a rendőröket és felszólította őket, hogy távozzanak. A rendőrök megpróbálták igazoltatni, de nem volt hajlandó igazolni a személyazonosságát. Az udvaron lévők közül az egyik gyanúsított kijelentette, hogy a rendőrök senkit nem fognak elvinni. Az egyenruhások ekkor felszólították, hogy ne akadályozza az intézkedést, aminek ő nem tett eleget, ehelyett megragadta az egyik rendőr karját és megpróbálta eltolni a 21 éves fiútól.
A rendőrök könnygázt alkalmaztak vele szemben, ami miatt egy másik férfi ágvágóval a kezében számon kérte az egyenruhásokat, akik erősítést kértek a helyszínre, s annak kiérkezéséig az utcán várakoztak. Két gyanúsított azonban folyamatosan szidalmazta őket, egyikük magához vett egy vasvillát is, amivel a rendőrök irányába szaladt, azt azonban a jelenlévők kicsavarták a kezéből. Egy másik gyanúsított pedig baltát vett a kezébe és azzal futott a rendőrök irányába, azonban a családtagok azt is elvették tőle. Ekkor egyikük felvett egy betontömböt a földről és azt hajította a rendőrök felé.
A négy férfi közül csak az egyik ismerte be a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során, míg három cinkostársa tagadta a bűnösségét. A baltával fenyegetőző 25 éves férfi azt állította a rendőröknek, hogy koronavírussal fertőződött. Elmondása szerint ezt azért mondta, hogy elkerülje az előállítását.
Az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt mind a négy férfinak elrendelte a letartóztatását. A bíró szerint azért is indokolt esetükben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása, mivel megalapozottan feltehető, hogy veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást, és megpróbálnák megfélemlíteni vagy jogellenesen befolyásolni a kihallgatandó tanúkat és családtagjaikat. De attól is tartani lehet, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.
A bíróság a letartóztatásról szóló végzésében rámutatott, hogy a gyanúsítottak tisztában voltak azzal, hogy a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében az egész ország területére vészhelyzetet hirdetett ki. Ezen helyzetben pedig különösen fontos, hogy az állampolgárok a hatóságok, így különösen a rendőrség utasításait fegyelmezetten tartsák be. A végzés ellen a gyanúsítottak és a jelen lévő védők fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!