Bár Grincs azt ígérte, mégsem lopta el Szombathelyről az óriáskereket

Kíváncsiak voltunk arra, milyen az idei adventi vásár a városlakók szemével. Rákérdeztünk a forralt bor minőségére, az árakra, fellépőkre, illetve arra is, felülnek-e az emberek az óriáskerékre.

Valamivel több mint két hét van karácsonyig, szombaton református szertartás keretében a Berzsenyi téren meggyújtották a második gyertyát az adventi koszorún.

Decemberhez képest igazán kellemes idő fogadta az embereket a Fő téren, mi pedig úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kört a karácsonyi vásárban.

Nemcsak helyiekkel, Budapestről érkezőkkel is találkoztunk, de az igazi meglepetés Grincs volt, aki azt ígérte, ellopja a karácsonyt és az óriáskereket is Szombathelyről.

Tekintsék meg Önök is utca embere rovatunk következő részét!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video