Bayer: Nováknak ki kell állnia és el kell mondania, mit miért tett

"Várjuk a válaszokat" - írta.

Bayer Zsolt fideszes publicista is beleállt Novák Katalin köztársasági elnökbe legújabb, Magyar Nemezetben megjelent publicisztikájában.

Írásában leszögezi, "jogi szempontból nincs miről beszélni, ugyanis minden a lehető legjogszerűbben történt." Így aztán egy szót sem írt Varga Juditról, akinek ellenjegyzése nélkül nem kaphatott volna kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese.

Majd azt írja, "a köztársasági elnök nem hallgathat tovább. Meg kell szólalnia és el kell mondania, mit miért tett. Meg kell indokolnia döntését, el kell mondania, ki és milyen indokkal kért kegyelmet, s ő milyen megfontolások alapján döntött úgy, ahogy."

"Ez nem úszható meg, nem spórolható meg – ez morális kötelesség. Ezt várjuk. És tőle várjuk" - tette hozzá.

Publicisztikája végén azt írta, "tisztelt köztársasági elnök asszony! Várjuk a válaszokat."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet