Amikor két évtizeddel ezelőtt újraélesztették a Savaria Történelmi Karnevált, bevallom, annyira nem érdekelt. Néhány vidéki amatőr kezdeményezésének láttam, amely jó szándékú ugyan, de nem nagyon mutat túl a város határain. Van ilyenből sok.
Aztán eltelt néhány év, én pedig azt vettem észre, hogy esténként örömmel ücsörgök egy pohár borral a kezemben a Thököly utcában a szalmabálákon. Számomra talán ez volt a legszebb időszak.
Aztán a karnevál hihetetlen gyorsan elkezdett növekedni, országos eseménnyé vált, a városlakók azt vették észre, hogy már nem is ők a főszereplők, hanem a turisták.
Igazából ez sem baj. Sőt.
Szombathely amúgy is kicsit magába burkolódzó hely, így legalább évente van három nap, amikor kinyílik, és megmutatja magát a világnak. Mert amúgy lenne mit.
Emlékszem, voltak évek, amikor hozzám is érkeztek a vendégek, hogy egy belvárosi lakás ablakaiban csimpaszkodva nézzük a felvonulást, amely mindig és mindenkit lenyűgözött, amikor először látta.
Most már nem jönnek vendégek, és azt vettem észre, hogy egyre jobban kerülöm a tömeget. Tengerpart helyett erdő, fesztiválok helyett klubkoncertek, karnevál helyett a hátsó kiskert.
Ugyanakkor több ismerősömmel ellentétben - akik között vannak, akik elutaznak a városból a „felfordulás” alatt - nekem semmi bajom Szombathely legnagyobb rendezvényével.
Örülök, hogy van, örülök annak, amikor éjjel valaki angolul beszél az ablakom alatt, örülök, hogy megpezsdül a város, hogy jól érzik magukat az emberek. Ráadásul úgy sikerült felnevelni és megnöveszteni ez az eseményt, hogy az nem ment le kutyába, nem lett falunap, lecsó- vagy palacsintafesztivál, és nem esett áldozatul a politikának.
A Savaria Történelmi Karnevál sikere és sínen tartása csak a Weöres Sándor Színház elindításához mérhető, és úgy illik, hogy egy főbólintással elismerjük a munkát.
Ahogy fent írtam, újabban nem vonz a tömeg, de mikor úgy jön ki a lépés, hogy a szerkesztőségből én megyek be a szombat esti felvonulásra és a koncertre, egyáltalán nem bánom.
Mint kiderül, az egy évtizeddel ezelőtt használt belvárosi ablak még megvan, így onnan meg is tudom nézni az eseménysorozat talán leglátványosabb részét.
Vagy 40 percig vonul a menet, élén Szabó Tiborral. Még így sokadikra is leköt, és bizonyára nem én vagyok az egyetlen, hiszen a kordonok mögött a megszokott tömeg nézi a látványosságot, amelynek a legnagyobb hajtóereje – a szervezőkön kívül – a lokálpatriotizmus. Ez az erős érzés öltözteti be az embereket történelmi jelmezekbe, ez hozza közös nevezőre a különböző világnézetű városlakókat. És talán ezzel lehetne sokkal többet kezdenie a döntéshozóknak.
Az esti koncertig őgyelgek a belvárosi helyszíneken. A Borok Utcában sokan vannak, de kezelhető a helyzet, és hasonló a helyzet a Sörtéren. Megnézem a vásárt is, ahol egyszer régen bicskát vettem, ami még mindig megvan.
Hogy kinek jutott eszébe meghívni az Elefántot
Elefánt járt a szombathelyi Fő téren
2022.
August
27.
11:13
és a Vad Fruttikat, azt nem tudom, de ügyes.
Mindkét zenekar tömegeket képes mozgatni úgy, hogy közben mégsem tömegzenét játszik. Ráadásul mindkettőnek vannak erős szombathelyi kötődései. (Néhány héttel ezelőtt Likó Marci énekessel olvastam egy jó interjút a városi hetilapban. Lám, ma milyen pozitív vagyok.)
Sokan a nagyszínpad előtt, amikor a Vad Fruttik belekezd „Szájhoz a száj” dalba, hogy aztán egy erős órát játszanak.
Ha nem is annyira erős a koncert, mint a hat évvel ezelőtti, de magabiztosan hozzák a kötelezőt. Egyszer meg majd megírom, hogy miért a Vad Fruttik az új Republic.
A koncert utolsó száma alatt (Lehetek én is) megérkezik az eső, mintha csak forgatókönyve lenne az estének.
Befutunk egy kávézóba, és őszintén örülök annak, hogy enyém volt a szombat este.
