Elismerték: Irán lőtte le az ukrán gépet

Emberi hiba történt.

Az iráni hadsereg lőtte le a szerdán hajnalban lezuhant ukrán gépet – jelentette be az ország állami tévéje szombat reggel. A közlemény szerint tévedésből történt a támadás, amelyet „emberi hiba” okozott. Az ukrán MUA légitársaság Kijevbe tartó Boeing 737-ese röviddel a felszállás után zuhant le Teheránnál 176 emberrel a fedélzetén, a katasztrófát senki nem élte túl. Az iráni vezetés eddig tagadta, hogy köze lett volna a tragédiához, ám egyre több jel utalt arra, hogy egy rakéta okozhatta a zuhanást.

Lelőtt iráni gép
infostart.hu

Az USA és Kanada vezetése pénteken közölte azt, hogy szerintük iráni támadás történhetett, szakértői vélemények szerint is az iráni légvédelem tévedésből lőhette ki a személyszállítót, amelyen többségben iráni civilek utaztak. A hadsereg, amely nem sokkal korábban rakétákkal lőtt két iraki támaszpontot, azt hitte, a lelőtt repülő egy ellentámadást végrehajtó amerikai harci gép lehetett - szólt az amerikai forgatókönyv. Ezt erősítette meg most Teherán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek