Bejelentheti Elon Musk, hogy összekapcsolnak egy emberi agyat egy számítógéppel

A világszenzáció új korszakot hozhat el az emberiség életében.

A Neuralink nevű vállalkozás néhány éve dolgozik azon, hogy összekapcsolhassa az emberi agyat a számítógépekkel. Már tavaly is látható eredményt tudtak felmutatni, amikor bemutattak egy egeret, melynek agyába az általuk fejlesztett eszközt ültették – az képes információt kiolvasni az élőlény agyából.

Most napokra vagyunk egy újabb, várhatóan áttörő bejelentéstől - írja a Business Insider Indiára hivatkozva a hvg.hu. Hogy pontosan mit fog mondani pénteken Musk, azt még nem lehet tudni, de a lap szerint várhatóan bejelenti majd, hogy elindultak a kísérletek.

A Neuralink atyja nemrég egy Twitter-bejegyzésben azt ígérte, a rendszer képes lesz közvetlenül az agyba sugározni a zenét. De azt is álltja, képes lesz szabályozni a szervezet hormonszintjét, enyhítve ezzel többek között a szorongást. Az N1 nevű chipet a tervek szerint egy egyszerű iPhone-os alkalmazással is irányítani lehet majd.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek