Belgrádban rendkívüli helyzetet hirdettek a járvány miatt

Rendkívüli helyzetet vezetnek be a szerb fővárosban, Belgrádban a koronavírus terjedése miatt, jelentette be Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere.

Aleksandar Vučić államfő szerint Szerbiában a fertőzöttek 82,5 százaléka Belgrádban található. Egyelőre nem zárják le Belgrádot, de ha az új intézkedések nem hoznak eredményt, erre is sor kerülhet.

A rendkívüli helyzetben hozott új intézkedések: a zárt térben megtartott rendezvényeken ezentúl legfeljebb 100 személy vehet részt, akik kötelesek betartani az 1,5 méteres szociális távolságot, a szabad ég alatt megtartott eseményeken maximum 500-an lehetnek, az éttermek, kávézók és szórakozóhelyek pedig csak este 11-ig tarthatnak nyitva.

Emellett szigorúan büntetik azt is, aki maszk nélkül száll fel tömegközlekedési eszközre vagy megy be bevásárlóközpontba. A szabálysértők akár 5000-6000 dináros büntetésre is számíthatnak. A szerb köztársasági válságstáb arra számít, hogy a jövő héttől már csökkent a fertőzés terjedésének gyorsasága az országban és nem lesz súlyosabb a második hullám, mint az első.- írja a 444.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek