Bérmálás csak kétévente

Változott a bérmálási gyakorlat, ezután kétévente vehetik fel a szentséget a fiatalok Szombathelyen – ezt tudtuk meg, amikor olvasói kérésre az egyházmegyei hivatalnál érdeklődtünk. A 8. osztályt végzett diák rokona arra kereste a választ, miért nem lesz bérmálás az idei tanévben.

A bérmálás szentségének kiszolgáltatását a megyéspüspök végzi a vidéki plébániákon és a városokban egyaránt, csak így tudja beosztani, hogy minden plébániára eljusson - tudtuk meg Császár István helynöktől.

Ezért lesznek olyanok, akik 8. osztály végén bérmálkoznak, és lesznek olyanok, akik majd 9. osztályban részesülnek ebben a szentségben. Az utóbbiak számára általános iskolai hitoktatást követően havonta tartanak a plébániákon ifjúsági foglalkozásokat a hitoktatási bizottság által összeállított tanmenet alapján.

Ezeken a foglalkozásokon a már megbérmáltak s részt vehetnek,az egyház így szeretné bevezetni a fiatalokat a keresztény életbe. A megyéspüspök döntéséről a plébánosokat már értesítették.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet