A veszélyhelyzet kihirdetése óta nem nyithatnak ki a vendéglátóhelyek, de sokan próbálják ezt a korlátozást alternatív megoldásokkal megkerülni. Ennek egyik formája volt az alkoholt is árusító dohányboltok környékén az italozás, de más boltok előtt is alakultak ki csoportosulások. A Somogy megyei Nagyatádon ezt elégelte meg a város vezetője.
„A nagyatádiak fegyelmezetten betartják a járványügyi intézkedéseket, azonban az utóbbi napokban azt tapasztaltuk, hogy néhány üzlet, dohánybolt előtt csoportosulnak az emberek és az ott vásárolt alkoholt, szeszes italt ott fogyasztják el csoportosulva. Ez irritálta a városlakókat is.” - magyarázta Ormai István.
A polgármester ezért úgy döntött: betiltja az utcai alkoholfogyasztást. Abban bízik, hogy ezzel elejét tudja venni az indokolatlan csoportok kialakulásának. A helyiek szerint jó döntést hozott. A helyiek egyetértenek a polgármesterrel és támogatják a döntését, de attól tartanak, hogy akik eddig kihasználták a kiskapukat, azok továbbra meg fogják találni a módját, hogy megszegjék a korlátozást. A rendeletet a polgármester hétfőn hirdette ki és szinte azonnal hatályba is lépett. - írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!