A magyar városok közül természetesen Budapesten történt a legtöbb betörés az idei első félévben - írja a pénzcentrum.hu rendőrségi adatokra hivatkozva.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy Budapest lenne a legfertőzöttebb a lakásbetöréseket tekintve. A fővárosban regisztráltak 100 ezer lakosra 23 betörést regisztráltak a rendőrök fél év alatt, és vannak ennél súlyosabb adatok is.
A betörési lista élén Heves megye áll 39 betöréssel százezer lakosra, Borsodban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig 33 ez a mutató.
A két észak-magyarországi és egy alföldi megyét a Dél-Dunántúl követi, Baranyában 29, Somogyban 26 betörés volt százezer emberre számolva.
A lista másik végén Vas megye áll, itt az elmúlt félévben öt betörés történt százezer lakosra vetítve.
Vas megye után holtversenyben Csongrád és Komárom-Esztergom következik (6-6), majd pedig Veszprém megye 7-tel.
Érdekesség, hogy északi szomszédunkban, Győr-Moson-Sopron megyében több betörés volt, mint Zalában. Győr-Moson-Sopronban százezer lakosra vetítve 12. Zalában 10 betörés történt az elmúlt félévben.