Betörtek egy budapesti oltópontra

Betörtek egy budapesti oltópontra, de az még nem világos, hogy oltásokat akartak lopni, vagy csak fecskendőket.

Szombaton éjszaka törtek be a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházba, ami 2021 márciusa óta üzemel oltópontként – írta meg a Magyar Nemzet a XVI. kerület honlapjára hivatkozva. A lap információi szerint a tettes vagy tettesek egy ablak betörésével jutottak be az épületbe. A cikk szerint a tolvajok oltóanyagot nem, csupán gumikesztyűket és oltáshoz használt fecskendőket zsákmányoltak.

Az ablak betörése után működésbe lépett az épület riasztórendszere, így a tetteseknek nem sok idejük maradt a zsákmány összeszedésére. A zaj miatt több helybeli és a rendőrség is a helyszínre sietett, ahol tetten érték a tolvajokat. A helyszínelés vasárnap délelőtt is folytatódott. Egy szemtanú szerint az elkövetők talán drogfüggők lehettek, és azért akarták elvinni a steril fecskendőket. - írja a hvg.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek