Bevezeti a négynapos munkahetet a Libri és a Bookline

De nem kötelező minden dolgozónak.

Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.

A vállalat az MTI-vel közölte: a munkavállalóik fizetését nem csökkentik, illetve az eddig 8 órásról nyolc és félórásra emelt napi munkaidő is még alkalmazkodik a családi igényekhez.

Az új munkarend nem kötelező a dolgozók számára. A mintegy 650 alkalmazottból 130-140 irodai dolgozót érinthet a négynapos munkahét.

A Libri-Bookline kereskedelmi üzletágának árbevétele a járvány idején a boltbezárások miatt kissé megtorpant, viszont azóta emelkedik.

2019-ben 24 milliárd forint volt, ami 2020-ban ugyan csökkent, de 2021-ben már sikerült meghaladni a 2019-es járvány előtti számokat.

Idén az eddigi adatok szerint még jobb lesz a forgalom, mint 2021-ben, holott az éves forgalom 35 százaléka november közepétől realizálódik – írták.

A nyilvános cégadatok alapján 2021-ben 28,78 milliárd forint volt a cégcsoport teljes árbevétele, az előző évi 25,6 milliárd forint után. Az adózott nyereség tavaly közel 2 milliárd forintot, 2020-ban 1,57 milliárd forintot tett ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet