Bírják a havazásos, ónosesős terhelést a távolsági buszok, de maradnak ki járatok

Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében minden járat elindul, de késésekre számítani kell.

Szombathelyen újra esik a hó, az előrejelzések az ország nagy részére, így Vas megyére is ónos esőt jósolnak. A Dél-Dunántúlon és Sopron térségében már jégbe borultak az utak, a hatóságok azt kérik, csak az induljon el hosszabb útra autóval, akinek ez feltétlenül szükséges.

A Volánbusz el is indított egy online oldalt, ahol a távolsági járatok változásairól adnak hírt.

Késésekkel számolni kell

Azt is írják, hogy az ország valamennyi Volánbusz járatán a vonatjegyek is érvényesek, és a MÁV vonatain is elfogadják az autóbuszokra érvényes jegyeket. A vonatok 9 órától helyjegy nélkül is igénybe vehetők.

Jelenleg szinte valamennyi település elérhető a Volán járataival, azonban a téli időjárás miatt továbbra is hosszabb autóbuszos menetidővel, esetenként kimaradó járattal vagy megállóval lehet számolni - közölte a Volánbusz.

Az oldal szerint Baranyában, Borsodban, Tolnában maradnak ki járatok. Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala és Veszprém megyében egyelőre minden járat elindul, de késésekkel kell számolni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás