A nap, amikor az ember visszamászott a fára: így zajlott a Black Friday, a shoppingolók ünnepe

Acsarkodás, test-test elleni küzdelmek, verés. Mindez néhány százalékért.
Tavalyi versenyzők
Ray Tang / REX / Daily Mail

Hülye vagy? Gec*re nem tolulnék most be egy bevásárlóközpontba az idióták közé

- mondta a csajom, amikor pénteken felvetettem neki, hogy hol is kéne szerintem megvásárolnunk a vacsorára valót. Evidens, teljesen el is felejtettem, mi van ma. Az a nap, amikor akinek esze van, úgy kerüli a plázákat, mint az influenzával leköhögött véres rongyot, főleg amióta Magyarországra is nekiállt begyűrűzni az Amerikában már évtizedek óta dúló Black Friday, vagyis a hálaadást követő péntek, kvázi a vásárlók ünnepe.

A nap, amin 2006 óta már hét haláleset és 98 egyéb sérülés történt a tengerentúlon, de ez csak az, amiről tudunk.

A legtöbb amerikai bolt ilyenkor ugyanis szokatlanul nagy akciókkal, és szokatlanul korán kinyitott kapukkal készül: van, amelyik hajnali négy-öt körül fogadja a levelvetemültebb shoppingolókat, de olyan is akad, ami már éjfélkor. Ez pedig olyan jeleneteket szül, amilyet legutóbb a H&M Budapesten, csak éppen óriási tételben, szerte a kontinensen. Pedig ott még elő sem került lőfegyver vagy paprikaspré.

És persze idén is magas arányban termelődött újra az állatiasan emberi hülyeség.

A texasi El Pasóban a diszkonttévékért zajlott a tánc:

Ketrecharc, világbajnok plázastílus:

Felkészülnek: a trikóért harcoló amazonok

A gyerektől lopás különszámának nyertese:

Végül az egyetlen magyar felvétel, a kaposvári Tescóból

A Kaposvár Most beszámolója szerint itt "a 150 ezerről 90 ezer forintra leértékelt tévére cuppantak rá a népek. Annyira, hogy már 8 óra előtt hatalmas sor állt az üzlet első részében. Aztán elkezdték betolni a raklapokat és elszabadult a pokol."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű