Blacky a végső stádiumból visszajött hős kutyus, túl van az utolsó kemóján

Öt hónappal ezelőtt csak három hónapot jósoltak neki. Ma már vidáman ugrándozik, játszik. Úgy tűnik még pár évig élvezheti a gazdik szeretetét.

Amikor a Szombathelyi Állatkórházban először hallottam a kemoterápiás kezelésről, bevallom megrettentem. Tudom, hogy egy embernél milyen rosszulléteket, fizikai leépülést okoz a gyógyító méreganyag. Nem tudtam, hogy mit jelenthet ugyanez egy kicsi állatnál.

Meg is kérdeztem Dr Varjú Gábortól, hogy mennyire viseli meg az állatokat ez a kezelés, hiszen a köztudatban az emberek többsége rengeteg mellékhatást produkál.

Több kutya is jár hozzánk ilyen kezelésre. Heti három-négy páciens biztosan van. A gazdik is rémülten kérdezik, hogy vajon hogyan fog reagálni kis kedvencük. A tapasztalatok szerint az esetek 80-90 százalékában jól reagálnak az állatok, teljesen másként, mint az emberek. Nincs hányás, hasmenés, étvágytalanság. Tegnap is volt itt egy szombathelyi kutyus, akinél semmit nem vesznek észre. Nem hullik ki a szőre, jól viseli

– magyarázta Gábor.

Közben megérkezik következő kezelésére Blacky, a 12 éves bichon havanese kutyus. Gazdija, Lívia ölében kissé megszeppenve várja, a következő kemoterápiás kezelést.

Nagy Jácint

Lívia kicsit szomorúan, mégis megkönnyebbülten meséli az elmúlt öt hónap történetét:

Először azt vette észre, hogy Blackynek mindig könnyes a szeme, elvitte egy soproni állatorvoshoz, aki megállapította, hogy a kutyus szemének nincs baja, de valószínű belső daganata van.

Augusztus elejétől októberig jártak Budapestre különféle specialistákhoz, mire kiderült, hogy a manduláján van daganat, amit később el is távolítottak. A daganatból mintát vettek, és megállapították, hogy a tumor rosszindulatú, és a kutyus már a negyedik, azaz a végső stádiumban van.

Jött a sokkoló hír: Blackynek maximum három hónapja van hátra.

Budapesten felállították a protokollt a nyirokrák kemoterápiás kezelésére. Líviában persze voltak kérdőjelek. Azt gondolta belevág, és ha nem reagál jól a kutyus, vagy rosszul lesz a gyógymódtól, akkor elfogadja, hogy a Blackynek mennie kell.

A gazdi aktívan keresgélni kezdett, hogy a régióban, hol tudná a kezelést elvégeztetni. Ekkor bukkant rá Dr Varjú Gáborra és csapatára a Szombathelyi Állatkórházban.

Varjú doktor elmondta, hogy 2009 óta foglalkoznak kemoterápiás kezeléssel. A szomszéd megyékből is jönnek betegek. Sőt Ausztriából még Innsbruckból is érkeznek. Évente 25 ezer beteg fordul meg a klinikán.

Blacky betegség típusának a kezelése négy-hat hónapig tart, összesen húsz alkalom. Minden találkozásnál nézünk vérképét, hogy megkaphatja-e a kezelést. Ezt helyben gyorsan el is tudjuk végezni laborunkban. Ennél a ráktípusnál két-három hónap a túlélési esély, de kezeléssel megnyújtható 1-2 évvel. Teljesen sajnos nem fog meggyógyulni. Persze a gazdinak nem mindegy, hogy két hónapig vagy két évig lehet még kis kedvencével. Van, aki nem reagál rá, Blacky viszont szépen javul. Visszahúzódtak a nyirokcsomói. Kisebb mellékhatások voltak csak

– magyarázza.

Nagy Jácint

A lelkiismeretem azt mondta, hogy megpróbálom, és meglátom, hogy bírja-e. Nagyon jól bírja hála Istennek. Ugyan kihullott a szőre, de most már az is nő vissza. Rengeteg vitamint immunerősítőt adunk neki

– meséli Lívia.

Amikor kiderült, hogy beteg, nem igazán akart sétálni menni, de ugyanúgy evett ivott. Ez egy nagyon alattomos rákfajta. Ő egy hős. Mindenki ezt mondja rá, aki látja. Élni akar: Játszik, ugrándozik, mint régen. Egy hónapja, mintha visszakaptuk volna a régi Blackyt

– zárja le a kutyus történetét könnybe lábadt szemmel Lívia.

Blacky a betegsége előtt Líviával:

Nyugat.hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!